„IRODALMI” ÖNÉLETRAJZ 65-96

Október 23-án születtem, a forradalom gyermekeként. Nem 56-ban, 65-ben. Ceglédbercelen, egy takaros sváb faluban, ami ha Somogyban lenne, már rég városnak számítana. Lelkes kisdobos és kevéssé lelkes úttörő voltam. Többnyire kitűnő tanuló, aki nagy csalódást okozott szeretett katolikus papjának, hogy első áldozóként megválaszolhatatlan kérdéseket tett fel neki, majd később a zeneiskolai tanárának, hogy eszében sincs zenei pályát választani. Helyette irány az egri katonai kollégium, mert mindig élt bennem a szabadságvágy, amiről akkoriban azt gondoltam, hogy fegyverrel kell kivívni, megküzdve a hanyatló nyugat kevéssé hanyatló haderejével.
Egyen-öltözet, egyen-lányok és a szerelem mértékével egyenes arányban romló tanulmányi eredmények. Ehhez társult a Szépasszony-völgy, mint első emlékezetes közösségformáló hely. Festőként az első szárnypróbálgatások, majd egy igazgatói megrovással jutalmazott, megfestett történelemdolgozat. A tanáron kívül mindenki értette a tréfát. Már akkor tudtam, hogy az orosz medve fontos geopolitikai tényező és kiválóan megtanultam oroszul, majd az egri strandon hetekig „megfeszített tempóban” készülve egy jeles érettségi erejéig egészen jól összekaptam magam.    

Aztán irány a festők városa: Szentendre. Na, nem képzőművészként, hanem katonatiszt-jelöltként, ami egy asszertív kommunikációs tréninggel vetekedő sorkatonai alapkiképzéssel indult. Egy hónapig bezárva, idősebb társaink „kreatív” kiképzési módszereire bízva. Szorgalmasan szürcsöltük minden reggel a brómos teát, nehogy megkívánjuk felebarátunk barátját, és jó étvággyal fogyasztottuk a Magyar Néphadsereg háborús tartalékát. Jót tett ez a fegyelem. Unalmamban kiváló eredménnyel végeztem és kis híján főhadnagyként avattak, de már akkor is léteztek kvóták. Ennyi hadnagy lehet és ennyi főhadnagy. Hátszél nélkül egyszerűen nem fértem be a keretbe.  
Legalább a jutalom nem maradt el a kiváló eredményért. Választhattam, hogy Nagyatádra, vagy Nagyatádra megyek dolgozni. Bevallom, bár jó földrajzosnak számítottam, egy kicsit keresgéltem a térképen a meghallgatás után. Aztán röpke hat óra alatt leértem ide a nyugati határszélre. Néhányszor igazoltattak útközben, de miután kiderült, hogy a szocialista rend megerősítésére érkeztem, megnyugodva tovább engedtek. Az itt lakók meg mentek Debrecenbe, az ország túlsó felére, mert már akkoriban is adtak az inspiráló munkahelyi légkör megalapozására. Fiatal hadnagyként az intő előjeleket figyelmen kívül hagyva naivan megnősültem, de a válóper hosszabb ideig tartott, mint a tényleges házasságom. Megviselt a válás, az első komoly kudarc az életemben. Hosszú időre bezárkóztam és borzasztó világvége hangulatú képeket festettem, mígnem jött egy műértő lány. Aztán több is, de még hosszú ideig bizalmatlan maradtam nőkkel.

Néhány év bohém kalandozás után a helyőrségi klub báljában felkértem egy lányt, aki egy nap alatt többet beszélt, mint az összes addigi barátnőm. Igyekeztem követni a tempóját, s az őszinte beszélgetésekre, kölcsönös figyelemre alapozva, később már sokkal körültekintőbben döntöttünk. Egy szép, élményekkel és kihívásokkal, szeretettel és vitákkal teli közös élet indult ekkor, majd mára összeértünk, mint egy jófajta befőtt, két jófej csemetével fűszerezve.

 Szabálytisztelő voltam, de mindig mozgott bennem a kísérletezés vágya. Azokban az években körvonalazódott a rendszerváltás és ennek örömére a helyőrségben megalapítottam az alternatív tiszti klubot. Abban az időben a társadalom nagy része nem tudta, hol kötünk ki, így sok alternatív, a békés rendszerváltást elősegítő szervezet alakult. A fiatal tisztek örömmel jöttek, csak kezdetben azt nem értettem, miért épp az elhárító tiszt a leglelkesebb tagja a körünknek. Utólag kiderült, hogy ösztönösen, de jól választottam. Megfigyeltek, de nem zártak be. Eljött a rendszerváltás, majd tíz év katonai szolgálat után századosként szereltem le a kaposvári katonai kerületparancsnokságról. Jó szívvel gondolok tiszttársaimra, de hívott a civil pálya szabadsága.

A katonai diplomám mellé a szolgálati időm alatt elvégeztem az ELTE művelődésszervező szakát. Ide az alapdiplomám miatt nem vehettek volna fel, csak az oktatási minisztérium külön engedélyével, így elsétáltam a minisztérium közművelődési főosztályára és kértem engedélyt attól, akit épp ott találtam. Az egyetemi tanszékvezető a felvételi vizsgán, így rögtön a kegyeibe fogadott, mert hát a minisztériumból „szóltak le”, hogy ezt a diákot nyugodtan fel lehet venni, ha egyébként megfelel.

Az egyetemi évek alatt forrongott az ország. Rendszerváltás, politikai pártok alakulása, „Ruszkik haza!”. Haragudtam erre a szlogenre, hisz jól beszéltem nyelvükön, sok orosz katonatisztet ismertem és tudtam, hogy fogalmuk sincs, mi vár rájuk otthon. Nem értettem egyet az orosz megszállással, de zavart a nyers, fölényeskedő módszer.

Az egyetemi évek alatt indult virágzásnak a hazai civil mozgalom. Ebből sem szerettem volna kimaradni. Tanáraim hatására néhány barátommal megalakítottuk a Honvéd Kulturális Egyesületet Kaposváron, melynek alapító titkára lettem. Az egyesület ma is eredményesen működik. Néhány évvel ezelőtt meghatódva fogadtam a 25. éves jubileumi ünnepségre szóló meghívásukat, ahol alapító társaimmal együtt emlékeztünk a kezdetekre.    
Kaposvárról az élet ismét Nagyatádra szólított. Az innen induló civil pályafutásom már szinte teljes egészében Nagyatádhoz kötődik.

„IRODALMI” ÖNÉLETRAJZ 96-24

Tegnap még honvédszázados Kaposváron, másnap sajtóreferens Nagyatádon. Az egyetemen az akkor még a nagyatádi művelődési központot igazgató Ormai István osztálytársa voltam, és miután a helyiek előre nem látható módon harminc évre polgármesternek választották megkeresett, hogy mit szólnék egy nagyatádi kihíváshoz?
Hatalmas lelkesedéssel vágtam a civil munkába. Újságot írtunk, kábeltelevíziós közösséget szerveztünk, helyi televíziót indítottunk és a kábeltelevíziós rendszerre alapozva intelligens város projektet terveztünk. Ezutóbbival enyhén megelőztük a korunkat és lassítani kényszerültünk, de sosem felejtem el, mikor több hónapos előkészítés után a városi kábelrendszeren keresztül, kezdetleges számítástechnikai eszközökkel még az 1990-es évek végén lebonyolítottuk az első nagyatádi video beszélgetést a hivatal nem kevéssé lelkes informatikusával.
Ebben az időben született a kisfiam, aki a fenti körülmények hatására, az anya, apa és más alapvető szavak mellett a kábelmodemet is felvette a szótárába, miután már elmúlt egy éves. Szakmai pályafutását támogatva hároméves korára kapott egy PC-t, egy csomó irodai alkalmazással, így nem csoda, ha az óvodában már eredményesen működött közre az óvónénik informatikai felkészítésében. Ma mérnök informatikusként az IBM felhőrendszerét gondozza.  

A kétezres évek biztatóan indultak. Akkoriban a legtöbb önkormányzat vállalkozott. Cégeket, közhasznú szervezeteket alapítottak. Nagyatádon is megalakult a Rinyamenti Térségfejlesztési és Információs Közhasznú Társaság, amelynek első ügyvezetője lettem. A televíziózás, a turizmus- és vállalkozásfejlesztés, valamint a rendezvényszervezés mellett itt tanultam meg a gyakorlatban az Európai Unió projektkészítési metodikáját.
Aztán jött egy újabb kihívás. Nagyatád korábbi jegyzője, a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal akkori vezetője Hoffmanné Dr. Németh Ildikó keresett meg, hogy szolgáltató közigazgatásban gondolkodik és vállalnám-e a hivatal sajtóreferensi feladatait? Mindig örömmel tanultam és mindig vonzottak a komoly kihívások. Hatékonyabb kommunikációval érdemben segíteni az önkormányzatok és a területi államigazgatási szervek munkáját? Ráadásul egy olyan vezető mellett, aki abban az időben napi átlagban száz oldalnyi jogszabályt olvasott el, dolgozott fel? Olyan területen, ahol még olykor a szakembereknek is úgy tűnt; már megint kínaiul beszélünk?  Kommunikációs stratégiát készítettünk, interaktív honlapot alakítottunk ki és bombáztuk a sajtót a legkülönbözőbb előre gyártott hírmodulokkal. Tudtuk, hogy az újságíró is csak ember, így többnyire örömmel vették még a nem túl izgalmas, de „konyhakész” anyagokat is.

Nagyot valószínűleg nem hibáztam, mert két év múlva meghívást kaptam a belügyminisztérium miniszteri kabinetjébe, ahol ott ragadtam néhány évre. Mai napig a pályafutásom csúcsának tartom. Nagyszerű munkatársakkal körülvéve a nap 24 órájában illett észen lenni. Nem ritkán este nyolc után csörgött a telefon és a kijelzőn a miniszter; Dr. Lamperth Mónika neve jelent meg. Nem szerette és egy pillanat alatt átlátta a mellébeszélést, így még a mondatközi vesszőket is át kellett gondolnom. Önkormányzati, rendészeti és kommunikációs területeken dolgoztam, majd később területfejlesztési feladatokban képviseltem a tárcát. Minisztériumi pályafutásom vége felé egyre mélyebben beleástam magam a politikába és választott tisztségeim politikai összeférhetetlenséget eredményeztek. Ráadásul ekkor született a lányom, és a minisztériumi évek bármennyire is izgalmasnak bizonyultak, hosszútávon nem nevezhetőek családbarát hivatásnak. Kértem a felmentésem, akkor már Bajnai Gordontól.

Hazajöttem. Ismét Nagyatádra. Az akkori művelődési háznak nem volt kinevezett vezetője és láttam benne kihívást. A következő tizenöt évet. Ráadásul az új intézménnyel együtt nőtt fel a kislányom, akivel „feltehetően nem beszélgettünk eleget!?” az anyanyelvén, mert mára már többnyire angolul is gondolkodik.  Az újabb nagyatádi évek alatt az egykor három szervezeti egységből álló intézmény újabb hat tagintézménnyel bővült. Kultúra, sport, és a turizmus támogatását öleli fel jelenleg a Nagyatádi Kulturális és Sport Központ fő tevékenysége, melynek munkatársi közösségére, eredményeire büszke vagyok.
A kisvárosi közalkalmazotti fizetés jóindulattal sem mondható vonzónak, így ebben az időben a főállásom mellett két hangfallal nekiálltam vállalkozni. Nagyjából tíz évig, közel száz esemény, falunap, disco és más közösségi programok hangtechnikusaként, műsorvezetőjeként dolgoztam. DJM „fedőnéven” közel száz remixet készítettem, de legjobban a retro diszkók hangulatát élveztem. Idővel ebből is kiöregedtem és a hangtechnikát fotótechnikára cseréltem.  Szabad óráimban egyre kevesebbet íjászkodom és festek, mert ezeket a kedves időtöltéseket teljesen háttérbe szorította a fotózás iránti új szerelem. Az utóbbi években a természetfotózás adja az igazi kikapcsolódást, a természet és a közösség szeretete az egyik legfontosabb célt.