Bemutatkozás

Pünkösd Márton

Tízéves hivatásos katonai szolgálat után 1995-ben századosi rendfokozattal szereltem le a kaposvári katonai kerületparancsnokságtól és civil pályára léptem. A katonai diplomám mellé szereztem egy kulturális menedzserit és öt évig sajtóreferensként dolgoztam a nagyatádi önkormányzatnál, majd egy területfejlesztési és információs közhasznú társaságot vezettem 2003-ig. Innen a megyei közigazgatási hivatal sajtóreferense lettem, ahol közigazgatási szakvizsgát tettem, majd 2005-től a belügyminisztériumban és jogutód szervezeteinél alkalmaztak négy évig miniszteri tanácsadóként. Önkormányzati, rendészeti és kommunikációs területen dolgoztam, majd a minisztérium átalakítása után területfejlesztéssel foglalkoztam, mint a minisztérium régiókoordinátora.  
2008-tól napjainkig a kilenc szervezeti egységet integráló Nagyatádi Kulturális és Sport Központ igazgatója vagyok.  
Társadalmi megbízásaimat tekintve alapító elnöke voltam az Együtt Európáért Egyesületnek és alapító titkára a Honvéd Kulturális Egyesületnek. 2004 és 2008 között a Dióhéj Baloldali Szellemi műhely tevékenységét szerveztem. Jelenleg egy térségi turisztikai egyesületet vezetek.
Kedvenc időtöltéseim, amennyiben épp akad egy kis szabadidőm az íjászat, festészet és a természetfotózás.

Életrajz